Miért nem élünk tudatosan?
Szokásainkat nagyrészt gyermekkorunkban vesszük fel, másolva a szüleinktől, közvetlen környezetünkből vett mintákat.
Ezzel nem is lenne semmi probléma, ha jó mintákat másolnánk! De sajnos az a jellemző, hogy a minta vizsgálatának igénye sem merül fel.
Jellemző az is, hogy mire megszületik egy felismerés: „én nem leszek olyan, mint…”, „én ezt nem úgy fogom csinálni”, addigra már pont olyanná váltunk! De nagyon fontos, hogy itt már legalább megvan a felismerés, hogy valami nem stimmel, és ezen változtatni szeretnénk.
Visszatérve pl. a táplálkozásra, nem valószínű, hogy elgondolkozunk azon, hogy miért eszünk: csokit, süteményeket, chipset, fagyit, energiaitalt, cukrozott üdítőket, alkoholt és még sorolhatnánk a listát.
Persze nyilván azért, mert finom. Mert megszoktuk az ízét, és hiányozna.
De mit szól ehhez vajon a testünk?
Figyeltünk már a májunkra, a beleinkre, hogy ők vajon mit „gondolnak”? Mennyire nehezítjük meg szervezetünk mindennapos működését azzal, hogy valós szükségleteit figyelmen kívül hagyjuk (tudatlanságunk vagy szokásaink miatt)?
Ezek az „élvezeti cikkek” egyben az önjutalmazás eszközei is! Az energiarendszerünk csökkenő Yin energiáit (szeretet, megelégedettség, boldogság) próbáljuk kompenzálni vele, ami egy csapda, a pillanatnyi boldogságért az egészségünket áldozzuk fel!
Szüleinknek, nagyszüleinknek sokkal egyszerűbb dolguk volt. A fenti felsorolás „áldásai” nagyrészt akkor még nem is léteztek, sokkal kevesebb csábításnak voltak kitéve. Másrészt ők sokkal szorosabb kapcsolatban éltek a természettel, ami korunk emberére már nem jellemző. A természettől való eltávolodás pedig már önmagában egy betegség forrás, főleg lelki téren.
Életmódunk változásával önszántunkból helyeztük magunkat egy függőségi viszonyba, hiszen mi már nem termelünk magunknak élelmiszert, hanem az élelmiszer boltok kétes minőségére hagyatkozunk…
Vidéki gyerekként (parasztgyerekként) szoros kapcsolatban éltem a természettel, de a mindennapi munka, gazdálkodás mellett sosem láttam a szüleimet sportolni, sétálni, kirándulni, hegyet mászni. Nyilván elég volt nekik a gazdaság hétköznapi terhe, és eszükbe sem jutott más mozgásformát is keresni, talán nem is volt rá szükségük.
Így a sport az én életemből kimaradt, soha nem éreztem késztetést rá. Az életmódom felnőtt koromra már jelentősen eltért a szüleimétől, és hiába végeztem aktív tevékenységet egész nap, egy idő után felismertem a rendszeres testmozgás szükségességét.
Mi lehet a megoldás?
Nem kell túlgondolni; 1-2 naponta egy jó félórás, órás séta. Meglepődve fogod tapasztalni ezernyi jótékony hatását: a keringésre, emésztőrendszerre, idegrendszerre, légzőrendszerre.
A táplálkozás és az életmód megváltoztatása a rohanó életmódot élőknek nem könnyű feladat. De ha csak kis lépésekben gondolkodsz, és apránként mindkét területen bevezetsz egy – két újítást: elhagysz valamit a táplálkozásodból, ha nem muszáj autóval menned, és sétálsz helyette, ezek tökéletes első lépések! A tapasztalás és a jobb közérzet erőt és késztetést fog adni a további lépések megtételéhez!